2012. december 6., csütörtök

Több zöldséggel a rák és a szívinfarktus ellen!


A vegetáriánus étkezés korántsem nyers répa és salátalevél rágcsálásából áll. A vega étrend kulináris élvezetei mellett a 2011-es Planeat című film arra is rámutat, hogy miért is rossz a túlzott mértékű állati eredetű fehérje fogyasztása egészségünk és környezetünk szempontjából. Ha nem vagy, és nem is akarsz vega lenni, akkor is érdemes továbbolvasni...
Colin Campbell nagysikerű The China Study című könyve alapján készült alkotás nem száraz tudományos elméletekkel teletömködött, bealvós film, hanem igencsak élő műsor, profi szakácsokkal, akik gyorsan bebizonyítják a nézőknek, hogy ha másért nem, legalább az íncsiklandó falatokért érdemes vegának, vagy legalább is gyakoribb zöldségfogyasztónak lenni.
A film háttéranyagát szolgáltató szakértők a tudomány különböző területeiről érkeztek.
További információ a film a honlapján
Dr. T. Colin Campbell tudományos pályája kezdetén, az 1950-es években a szegény környezetben nevelkedő, alultáplált gyerekeket vizsgálta. Ő is, mint kollégái a tudomány akkori állásának megfelelően, a nyugati típusú vagyis a magas állati fehérje bevitelén alapuló étrend alkalmazásában látták a megoldást.
Tíz évvel később, az 1960-as években a Fülöp-szigetek lakóinak vizsgálata során Campbell arra lett figyelmes, hogy a gazdag családban nevelkedő gyerekek között, vagyis ott, ahol sok állati fehérjét fogyasztottak, magasabb volt a májrákos megbetegedések száma, mint a szegény családok esetében.
Hosszú kutatás eredményeképpen Campbell végül is arra a következtetésre jutott, hogy a magas állati fehérje (hús, tejtermékek) bevitelén alapuló étrendek helyett inkább a növényi alapú élelmiszereket, illetve a növényi alapú táplálkozást kellene előnyben részesíteni.
Kutatásainak eredményét, többek között a The China Study című könyvében foglalta össze. Célja az volt, hogy segítséget és útmutatást nyújtson a helyes táplálkozás útvesztőjében azok számára, akik valamilyen táplálkozással összefüggő betegségben (például cukorbetegség, elhízás, szív- és érrendszeri betegségek, rák) szenvednek és azok számára, akik szeretnék megelőzni e betegségek kialakulását.
Campbell azt is felismerte, hogy a magas állati fehérje bevitel nagyobb valószínűséggel okoz rákos megbetegedéseket.
Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztása képes megállítani illetve visszafordítani a már kialakult betegségeket, mint például a rákot-, a szív- és érrendszeri betegségeket vagy a cukorbetegséget. 
Arra a kérdésre pedig, hogy egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás esetén mennyi állati eredetű fehérjét fogyasszunk, Campbell azt tanácsolja, hogy semennyit.
A táplálkozásunkban fontos szerepet játszó gabonafélék fogyasztásával kapcsolatban is mértékletességre figyelmezteti olvasóit a szerző. Főleg a finomított, tehát fehér lisztből készült termékek fogyasztásának a csökkentését javasolja.
Dr. Caldwell Esselstyn a Cleveland-i klinika sebész orvosa az 1990-es évek elején hasonló következtetésre jutott, mint Campbell. Esselstyn szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeit vizsgálta, és azt tapasztalta, hogy azok a betegek, akik táplálkozásukból teljes mértékben kiiktatták az állati fehérjék fogyasztását, képesek voltak megelőzni, illetve bizonyos esetekben megakadályozni állapotuk romlását.
Professor Gidon Eshel, a Chicago-i Egyetem tanára környezetvédelmi szempontból vizsgálta a táplálkozási szokásokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, pl. szokásos húsfogyasztásunk felére csökkentése is már igen sokat jelentene a környezetvédelem, illetve saját egészségünk védelme szempontjából.

2012. december 4., kedd

Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli!



Szóóóval, ma megérkeztek az idei első bejgliszeletek az ÉletKonyhától! Egyenlőre a BioABC-ben találjátok meg őket.
Nyers vegán, glutén és cukormentes! Nekem a diós a kedvencem! Rendelj tőlünk közvetlenül! Karácsonyi rendelést felveszünk az info@eletkonyha.hu-n!
Our gluten- and sugarfree Christmas goodies arrived!
Order yours for Christmas at info@eletkonyha.hu
DIÓS BEJGLI/Hungarian Beigli with walnut
dió, méz, citromhéj*, narancshéj*, hajdina, mazsola*
walnut, honey, lemon peel *, orange peel*, sprouted buckwheat, raisins *
MÁKOS BEJGLI/ Hungarian beigli with poppyseed
mák, mazsola*, citromhéj*,-lé*, hajdina, dió
poppy seeds, raisins *, lemon*, sprouted
buckwheat, walnuts
2970 Ft/300g

2012. november 30., péntek

A Vigyázat ehető!-filmhét megnyitója a Grund Kertben - az ÉletKonyhával

Témák: tájfajták, közösségi kertek, termelői piacok, menza, mezőgazdasági sokféleség, önellátás. Szervező: Grund Kert, Messzelátó Egyesület, Védegylet. 
Időpont: 2012. december 2., vasárnap, 16.00 – 19.00
Helyszín: Grund, Nagytemplom u. 30, VIII. kerület, Budapest


2012. december 1-9. között országos közösségi filmhetet rendez a Védegylet a mezőgazdasági sokféleségről. Terítéken a tájfajták, a közösségi kertek, a termelői piacok, a menza és az önellátás.

Az esemény keretében több mint 100 helyi közösség vetít majd filmeket országszerte. Több helyen kísérő eseményekre is sor kerül, mint például kerttervezés, kolbásztöltés, teadélután, batyús kóstoló, bevásárló közösség ünnepélyes megnyitója, magbörze.

A filmhét megnyitóját Budapesten, a Grundon tartjuk december 2-án vasárnap, a Védegylet, Grund Kert és a Messzelátó Egyesület közös szervezésében. Mi is színes programmal készülünk. Lesz befőttcsere, élő népzene, filmvetítés, kóstoló és tippek arról, hogy milyen különlegességekkel dobjuk fel a kertünket és hogyan együnk télen is változatosan.

---------------------------
RÉSZLETES PROGRAM:
---------------------------

16.00 – 17.00 BEFŐTT- ÉS RECEPTCSER, ÉLŐ NÉPZENE

Hozd el a felesleget házi (!) lekvárjaidból, chutney-dból, lecsóból, befőttből, krémekből, s cseréld el mások által készített finomságokra! Bolti lekvár és befőtt nem játszik!

Szabályok:
Tedd ki portékádat egy felirattal (neved, termék neve, miből készült). Egyezz meg valakivel,és cseréld el. Te döntöd el, megéri–e neked 5dl szilvalekvárt elcserélni 1l lecsóra!

A receptcseréhez küldd el nekünk kedvenc receptedet (receptjeidet) e-mailben a gyakornok@messzelato.hu címre, vagy Tedd ki azt Facebook eseményünk oldalára. A receptek témája: befőzés, vagy téli (szezonális) receptek.
Ezekből egy receptfüzetet állítunk össze, melyet közzé teszünk majd a honlapon.

A befőtt csere-bere alatt a Tűz Lángja, egy fiatal, kreatív népzenei együttes fog nekünk játszani moldvai csángó zenét ötvözve a manouche jazz és a blues elemeivel. A Tűz Lángja fellépett több alkalommal is a programjainkon, például egy gasztro-művészeti kiállításunkon a termelői piacokról, és a filmhét keretében bemutatott „Ellenálló vetőmagok”című filmben is az Ő zenéjüket hallhatjuk.www.tuzlangja.hu/

17.00 – 18.00 FILMVETÍTÉS

- Virul a gerillakertészet a nyolcban: a Grund-kert
- Közösségi kertek Budapest szívében: a Leonardó kert
- Prinzessinengarten
- 1.számú mítosz: Ipari mezőgazdaság nélkül éhezni fog a világ
- Tájfajták bevetésre várva
- Teri néni is megette, te sem fogsz belehalni (1 rész)
- Termelői Piac a Szimpla Kertben
- Ajándék gazdaság a Háromkaptár Biokertben és másutt


18.00 – 19.00 KONYHAKERTI ÉS FŐZÉSI TIPPEK, KÓSTOLÓ 

Kert otthon – előadás
Minden, amit a konyhakertünk elbír, vagy a balkon, a virágláda, a virágcserép. Hazai tájfajták és egzotikus gyümölcsök, zöldségek, és néhány virág - csak az íz kedvéért. Az előadást Bihari Balázs és Halász Krisztián tartják. http://www.facebook.com/valeyrac.ex

Vegán ínyencségek a konyhában - előadás és kóstoló
Együnk változatosan télen is! Ismerd meg, hogy mit tudsz kihozni kerti alapanyagokból a leghidegebb évszakban is! Vitamindús és élő ételek az Élet Konyhájából. Praktikus ötletek, receptek, vizuális kalandozások. A kóstolóval egybekötött előadást Repka Ágnes tartja. www.eletkonyha.hu

Nyers vegán csokoládék, szaloncukor az Adventi Csokoládéfesztiválon most szombaton



Holnap találkozunk az Adventi Csokoládéfesztiválon!
Megismerhetitek karácsonyi termékeinket és persze meg is vehetitek már most!
Pataky művelődési ház, Szent László tér
Szombaton 10.00-18.00
See you on the Advent Chocolate festival tomorrow from 10.00-18.00
http://www.korosi.org/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=60&Itemid=119
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...